Hírek

SEE Property Forum 2024 – Vezetők az ingatlanszektor jövőjéről

A 2024-es bukaresti SEE Property Forumon több mint 50 szakértő előadó vett részt, köztük vezető befektetők, vezérigazgatók és közgazdászok. A fórum témái érintették a 2025-ös gazdasági kilátásokat, az ingatlanfinanszírozást, a logisztikai és lakossági piacok befektetési trendjeit, valamint az ingatlanfejlesztés fenntarthatóságát is. A rendezvény Arany fokozatú támogatója a B+N Integrated Facility Services volt.

Új szakemberek az ország negyedik legnagyobb foglalkoztatójánál

A magyar tulajdonú, de nyolc országban jelenlévő B+N Referencia Zrt. három új vezető kinevezésével erősíti gazdasági területeit. A társaságnak csak idehaza több mint 13 ezer dolgozója van, az új kollégák feladata, hogy tudásukkal minél hatékonyabbá tegyék a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb létesítményüzemeltetőjének működését.

„Fel tudjuk venni a versenyt a növekvő forgalommal a reptéren”

Egy új eszközzel a legnagyobb repülőtéri forgalomban is könnyedén és hatékonyan helytállnak a B+N takarítói. Jakab Krisztina a B+N régióvezető munkatársa elmondta, hogy „az új eszközzel, az i-moppal szinte teljesen vírus- és baktériummentesen tudjuk tartani a mosdók padlóit, ami rendkívül fontos a repülőtéren, ahol naponta több ezer utas fordul meg”.

5+1 higiéniai tipp az iskolakezdésre – egy kis odafigyelés sokat segíthet

Hivatalosan is véget ért a nyári szünet, és a közösségekbe visszatérő, vagy az iskolák és óvodák kapuit először átlépő gyermekeket számtalan vírus és baktérium is követheti az osztálytermekbe, csoportokba. A nyaralás utáni nagy találkozások és az új tanév izgalmai mellett most különösen fontos, hogy fokozott figyelmet fordítsunk a higiéniára, hiszen a gyermekközösségekben könnyen elindulhatnak fertőzéshullámok, amelyek nemcsak a gyerekek, hanem a család többi tagja számára is veszélyt jelenthetnek. Bár szülői szemmel gyakran lehetetlennek tűnhet, hogy gyermekünk teljesen egészségesen vészelje át az őszi hónapokat, de Nagy Zsuzsanna, a B+N Referencia Zrt. higiéniai szakértője szerint már néhány óvintézkedéssel és egyszerű szokás bevezetésével is jelentősen csökkenthető a megbetegedések kockázata.

„Imádok vízen lenni” – exkluzív interjú Vadnai Jonatánnal, olimpiai 4. helyezett vitorlázóval

Vadnai Jonatán sporttörténelmet írt a Balaton partjáról indulva. A nemrégiben véget ért párizsi olimpián a tengerrel rendelkező országok sportolóinak is megmutatta: érdemes vele számolni. Tény, a jobbnál jobb eredmények eléréséhez egyértelműen a szél is kell, a sikereit mégsem a szél fújta össze! Tehetségét és a sportághoz tartozó családi kötődés előnyét alázatos munkával egészítette ki, hogy a legjobbak között lehessen. Bár még csak 26 éves, mégis 20 év tapasztalata van, ez idő alatt számtalan kemény, életveszélyes helyzetben edződött, és mint mondja: már nem fél semmitől. Persze, ha az egész világ nézi a versenyzését, akkor erősebben ver a szíve. Exkluzív interjú Vadnai Jonatánnal, aki a negyedik helyen végzett az ILCA 7 (korábbi Laser) osztályban Marseille-ben, a párizsi olimpia vitorlás versenyein.

A VEKOP 8.5.2-17-2018 pályázat keretében SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM lezárult A B+N ZRT.-NÉL

A B+N Zrt. számára kiemelt fontosságú, hogy a munkatársaink szakmai tudását, kompetenciáit folyamatosan fejlesszük. Tudjuk, hogy munkatársaink tudása növeli a cég értékét, így tudunk folyamatosan kiváló minőségű szolgáltatást nyújtani partnereinknek. Arra törekszünk, hogy minél több munkavállalónknak, függetlenül a cégben betöltött pozíciójától, legyen lehetősége képezni magát. Ezért is indultunk a VEKOP-8.5.2-17 – Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára pályázaton, projekt azonosító: VEKOP-8.5.2-17-2018-00019

Elektrotechnikai Nagydíjjal tüntették ki Nagy János kollégánkat

Nagy János, a B+N Referencia Zrt. Üzemeltetési Igazgatóságának szenior szakértője kapta idén a magyar villamosipar legnagyobb független szakmai szervezetének, a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek (MEE) legjelentősebb díját. Az Elektrotechnikai Nagydíjat minden évben az erősáramú elektrotechnika területén nagy múlttal rendelkező, kimagasló jelentőségű eredményeket elérő vagy életpályájával kiemelkedő szaktekintélynek ítélik oda. A már számos elismeréssel, köztük a Magyar Arany Érdemkereszttel is kitűntetett szakértőnknek Gelencsér Lajos, az MEE elnöke adta át a rangos elismerést az egyesület 100. Jubileumi Küldöttgyűlésén a Nemzeti Színházban.

Komplexebb folyamat a takarítás, mint gondolnánk – írja a portfolio.hu

Az egészségügyi intézményekhez kapcsolódó fertőzések csendes járványként évente 16 millió halálesetért felelősek világszerte, melyek többsége a szennyezett kéz és a nem megfelelően fertőtlenített környezet miatt következik be. Bár a Covid óta a takarítás, a higiénia és a felületek fertőtlenítése kiemelten fontossá vált, számos intézmény még mindig nem fordít kellő figyelmet és erőforrást erre. A takarítás ugyanakkor az épületüzemeltetésnek is az egyik nagyon fontos feladata, ahol a robotizáció és a mesterséges intelligencia ugyanúgy tör előre, mint az élet más területein – írja a portfolió.hu.

portfolio.hu: Jelentősen csökkentheti a fertőzések számát egy magyar cég innovációja

A mesterséges intelligencia és a robottechnológia mostanra az élet olyan hétköznapi területein is megjelent, mint a takarítás és a fertőtlenítés, ahol különösen a nagyméretű terek esetében gyorsítja fel jelentősen és teszi sokkal alaposabbá a folyamatot. A kezdeti kihívásokról, a takarítórobotok alkalmazási lehetőségeiről, az ehhez szükséges technológiáról és az Ipar 4.0 adatgyűjtésben betöltött jelentőségéről Zalka Péterrel, a B+N Referencia Zrt. LAB/DA Innovations nevű kutatás-fejlesztési részlegének vezetőjével Amszterdamban, az Interclean Forumon beszélgetett a portfolio.hu munkatársa.

A B+N Referencia Zrt. is csatlakozott a Jövőműhely programhoz

A B+N Referencia Zrt. is csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz, amelyet a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkársága azért indított el tavaly, hogy segítse a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő fiatalok munkaerőpiaci elhelyezkedését.

A B+N kutatás-fejlesztési csapata az InterClean szakkiállításon járt

A B+N Referencia Zrt. kutatás-fejlesztési csapata, a Lab/Da Innovations kiállítóként és előadóként is részt vett a májusi, amsterdami InterClean szakmai vásáron. A szakmai seregszemlén az intelligens megoldások terén nem mutatkozott jelentős előrelépés, a takarítási folyamatot monitorozó alkalmazások azonban sokat fejlődtek. A kiállításon a Lab/Da csapata a DNS szekvenálásos pilot projektjének új alkalmazási területére is rábukkant.

UV robotunk és az R3900 takarító robotunk is bemutatkozott az Interclean Amsterdam szakmai kiállításon

A LAB/DA INNOVATIONS, a B+N Referencia Zrt. K+F részlege is részt vesz az Interclean Amsterdam nemzetközi szakmai kiállításon – új fejlesztéseinket már be is mutattuk az első napon. A világ vezető szakkiállítását a takarítási és higiéniai szakemberek számára rendezik.

Az élmezőnyben a budapesti reptér, a tisztaságát külön is értékelték

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2023-ban is szép elismeréseket érdemelt ki, és ezekhez az eredményekhez nagyban hozzájárult a létesítmény tisztasága is. A B+N Referencia Zrt. 2018 óta végez különböző takarítási és higiéniai szolgáltatásokat a reptéren. Szakemberei munkájának és a társaság által kifejlesztett takarítórobotok hozzájárulásának is köszönhetően, 2023-ban ezt a légikikötőt értékelték az egyik legtisztábbnak a független nemzetközi utaselégedettségi felmérés alapján.

A B+N kapta a leginnovatívabb szolgáltató díját a Budapest Airport Díjátadó Gálán

Budapest Airport Éves Díjátadó Gálája a repülőtéri közösség és a partnerek összehangolt munkájának fontosságát ünnepli. A repülőtér-üzemeltető nagyszabású gála keretében köszönte meg partnereinek, hogy munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Európa egyik legjobb légikikötőjévé váljon.

Elhunyt Nagy Gyula, a B+N „N” betűjét képviselő Nagy család tagja

2024. január 22-én, életének 72. évében elhunyt Nagy Gyula, a B+N „N” betűjét képviselő Nagy család tagja. Gyula bácsi nemcsak nevében volt a B+N család tagja, hanem munkájával is több, mint 25 éven keresztül támogatta a cégcsoport tevékenységét.

Így takarítanak a magyarok

Egy friss reprezentatív kutatás azt vizsgálta, hogy miként viszonyul a magyar lakosság az otthoni takarításhoz, mennyire vesszük komolyan az egyszerű hétköznapokban is fontos írott és íratlan higiéniai szabályokat.

Magyar fejlesztésű robotok hódíthatnak Európában

Mintegy száz új, saját fejlesztésű autonóm takarítórobot üzembe helyezése kezdődött el a B+N Referencia Zrt. hazai mérnökcsapata munkájának eredményeként. A korábbi széria tagjai már évek óta bizonyítanak többek közt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a főváros metróállomásain, de Lengyelországban, Szlovéniában és Romániában is tesztelik az emberekkel kooperálni képes robotokat. A csapat egy jelenlegi kutatása pedig arra irányul, hogy akár tömegközlekedési eszközökön vett minták alapján mielőbb jelezni lehessen a járványügyi szempontból veszélyes kórokozók jelenlétét és számuk hirtelen növekedését.

A BIM módszertan jelentheti a hidat az ingatlanpiac szereplői között

A technológia rohamos fejlődésével egyre fontosabb, hogy meglegyen az együttműködés az épületek tervezése, kivitelezése, üzemeltetése és fenntartása között. A Building Information Model (BIM) mindenki által ismert, mégsem használják ki a benne rejlő lehetőségeket az ingatlanpiac szereplői. Elsőre költségesnek tűnik, de a BIM használatának köszönhetően jelentős összegeket is spórolni lehet egy épület életciklusa során.

A B+N és a Bosch összefogott, hogy segítsen Szlovéniában

A B+N Referencia Zrt. és a Bosch-csoport szlovén tagvállalata, a BSH összefogott, hogy segítse a közelmúltban Szlovéniát súlytó árvíz áldozatait. A magyar központ és szlovén leányvállalata összesen 1,5 tonna fertőtlenítőszert és tisztítóberendezést küldött a helyszínre.

Hogyan használható a BIM az FM-ben?

Szij Csaba, a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettese, a Létesítménygazdálkodási és Épületüzemetetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO FM) elnökségi tagja „BIM tapasztalatok és gyakorlat – Hogyan használható a BIM az FM-ben?” címmel tartott előadást a Portfolio Property Investment Forum (PIF) 2023 konferencián.

Nyugat-Európában terjeszkedik tovább a legnagyobb hazai létesítményüzemeltető

A Magyarországon és a régióban piacvezető létesítményüzemeltető B+N Referencia Zrt. Kelet-Közép-Európán kívül is folytatja nemzetközi jelenlétének erősítését, a cégcsoport bevételeinek 40 százaléka már idén is a külföldi működésből származott. A magyar tulajdonban lévő társaság az olasz Sagad felvásárlásával új iparági ismeretekkel, jelentős nyugat-európai tapasztalatokkal és ügyfélkörrel is gazdagodott.

A B+N Referencia Zrt. lett az Airport Service Budapest Zrt. kizárólagos tulajdonosa

A B+N Referencia Zrt. partnerei részesedésének megvásárlásával, 100 százalékosra növelte tulajdonrészét az Airport Service Budapest Zrt.-ben. A társaság a korábbi 33,4 százalékos részesedéséhez a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. szintén 33,4 százalékos és a Valton-Sec Zrt. 33,2 százalékos tulajdonrészét vásárolta meg a szeptember 22-én lezárult ügylettel.

Fontos a betegek komfortérzete

Lényeges szempont, milyen a gyógyulni vágyók első benyomása, ha belépnek egy kórházba, emellett az ott dolgozók mindennapjaira is pozitív hatással van, ha munkájukat tiszta, rendezett intézményben végezhetik. A B+N Referencia Zrt. számára fontos küldetés a kórházi higiénia színvonalának még magasabb szintre emelése, és nagyra becsüli azokat az egészségügyben dolgozókat, akiknek ez szintén szívügye vagy éppen feladata. Prof. Dr. Polgár Csabát, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját és Dr. Tasáry Ilonát, az Országos Onkológiai Intézet higiénikus főorvosát kérdeztük a témáról.

Valóra vált álom: Autista fiatalember utazhatott a Tokaj InterCity mozdonyán!

Nem akárhogy indult a hét a Miskolc és Nyíregyháza között közlekedő InterCity fedélzetén. A megszokott munkába siető utazóközönség nem is gondolta, hogy a mozdonyfülkében éppen Szalkai Bence, autista fiatalember gyermekkori álma válik valóra, amikor Nagy Zoltán mozdonyvezetővel karöltve utazhatott az őket szállító vonaton a célállomásig.

A B+N bemutatta a saját fejlesztésű UV-C robotot

Elkészült a hazai fejlesztésű, mesterséges intelligenciát is alkalmazó UV-C fertőtlenítő robot prototípusa, a szükséges tesztek után még idén elindulhat a gyártás. A Budapesten megvalósuló fejlesztés iránt már külföldről is érdeklődnek.

Kis-Szölgyémi Ferenc: A B+N formálja az FM iparág jövőjét

B+N Referencia Zrt. a hazai FM szektor egyedüli szereplője, amely saját kutatás-fejlesztés (K+F) részleggel rendelkezik – emelte ki nyilatkozatában Kis-Szölgyémi Ferenc, a B+N Referencia Zrt. vezérigazgatója. A kelet-közép-európai régió piacvezetőjeként a biztonságosabb jövőt szolgáló technológiai megoldásaival a vállalat nemcsak a magyar, de a regionális piacot is formálja. 

Mi várható 2023-ban a takarítási piacon? – A B+N felkészült az előttünk álló kihívásokra

Egy friss tanulmány 4 iparági trendet határoz meg, amelyekre 2023-ban érdemes figyelniük a létesítményüzemeltetőknek, takarító szakembereknek és szolgáltatóknak. Ezeknek a trendeknek a többsége visszaigazolja a B+N Zrt. több éves munkáját, amikkel jövő-biztos professzionális megoldásokat fejlesztünk.

Szij Csaba a létesítménygazdálkodási szövetség elnökségében

A Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO FM) február közepén tisztújító közgyűlést tartott. A hazai FM-szövetség közgyűlése új elnököt és elnökséget választott. Az elnökségbe a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettesét is beválasztották.

B+N CSR: A B+N és az INWEMER megtalálta a módját, hogy segítsen

A Gajusz Alapítvány februárban ünnepelte ezüstjubileumát. A B+N és a B+N lengyel leányvállalata, az INWEMER kiemelt partnerként támogatták a hátrányos helyzetű gyermekeket és családokat segítő szervezet 25. évfordulója alkalmából rendezett eseményt.

Hiszünk abban, hogy mindenkinek szüksége van egészséges és élhető környezetre

A közel három évtizede működő B+N Referencia Zrt. mára Magyarország vezető létesítménygazdálkodási vállalatává nőtte ki magát. A vállalat sikerének alapját olyan értékek jelentik, mint az átláthatóság, a minőség és az ügyfélközpontúság.

Részvételi- és Játékszabályzat

Részvételi- és Játékszabályzat 1. A B+N Referencia Zrt. (3644 Tardona Katus domb 1. Adószám: 23480874-2-05; továbbiakban: Szervező) által szervezett nyereményjátékban (továbbiakban: Játék) kizárólag azon devizabelföldi, magyar állampolgár, természetes személy vehet részt, aki nem esik a 6. pontban meghatározott kizárt személyek körébe (továbbiakban: Játékos). A Játékban való részvételhez szükséges a B+N Referencia Zrt. által a Magyar […]

A B+N leányvállalata, az INWEMER hátrányos helyzetű gyermekeket támogat

B+N Referencia Zrt. lengyelországi leányvállalata, az INWEMER már 5 éve támogatja a hátrányos helyzetű gyermekekért dolgozó Gajusz Alapítványt. Az Alapítvány februárban ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A jubileum keretében egyedi falfestményt készítenek egy varsói épületre – írja az fmnewsroom.

FMnewsroom.com – Elindult a B+N Zrt. szakmai hírportálja

A B+N Referencia Zrt. ma már hét országban van jelen szolgáltatásaival. Piacvezető régiós cégként fontosnak tartjuk, hogy az FM piaci trendekről, cégünkről és leányvállalatainkról szóló híreket könnyen elérhetővé tegyük partnereink és szakembereink számára a régióban mindenhol. Ezért indítottuk el saját, angol nyelvű online hírportálunkat, az fmnewsroom.com-ot.

A B+N Referencia Zrt. és a Referencia Mosodák Zrt. karácsonyi ajándéka a gyerekeknek

A B+N Referencia Zrt. és a Referencia Mosodák Zrt. több ezer kisgyerek karácsonyát teszi emlékezetesebbé. A piacvezető létesítménygazdálkodó és a textilgazdálkodó társaságok 2,4 tonna szaloncukrot ajándékoznak kórházi gyermekosztályok kis betegeinek és gyerekeket támogató alapítványoknak és gyermekotthonoknak.  

A B+N REFERENCIA Zrt. a régió piacvezető FM cége

A hazai tulajdonú B+N Referencia Zrt. Közép-Kelet-Európa piacvezető létesítménygazdálkodó (FM) vállalata. Mint Kis-Szölgyémi Ferenc vezérigazgató mondja: „Egyedülálló teljesítmény, hogy az elmúlt másfél évben a legdinamikusabban növekvő magyar regionális szereplővé váltunk”.

„Jobb helyek létrehozása” a B+N lengyel leányvállalatával

A közelmúltban rendezték Varsóban a lengyel FM iparág egyik vezető konferenciáját. A Lengyel Facility Management Tanács szervezésében, a „Jobb helyek létrehozása” címmel megrendezett esemény előadásai az aktuális legfontosabb kérdésköröket járta körbe.  A konferencián a B+N Referencia Zrt. lengyel leányvállalatának, az IMWEMER-nek a vezetői is részt vettek.

Magyarországon egyedülálló fejlesztés a B+N Referencia Zrt.-től: okos-szekrény

Újabb szolgáltatással bővült a B+N Referencia Zrt. eszköztára: a cég egyedülálló fejlesztést mutatott be a hatvani kórházban. Az „okos-szekrények” használatával az intézmény dolgozói „automatikusan” hozzájutnak munkaruházatukhoz.  

A budapesti kórházakhoz hasonlóan a szentesi kórházat is rekordidő alatt újította fel a B+N

Büszkék vagyunk rá, hogy a főváros számos kórháza után immár egy fontos vidéki egészségügyi intézmény is a 21. század igényeinek megfelelően fogadja a pácienseket. A B+N Referencia Zrt. 70 munkatársa 1.800 négyzetméteren kicserélte a nyílászárókat, megújította az elektromos hálózatot, új radiátorokat szerelt fel, valamint festés- vakolást végzett.  

A metaverzum hatása az ingatlanpiacra

A B+N Referencia Zrt. aranyfokozatú támogatója volt a közelmúltban Bukarestben megrendezett SEE Property Forumnak. Románia és a régió vezető nemzetközi ingatlanügyi konferenciáján több mint 50 előadó átfogó áttekintést nyújtott a Dél-kelet-európai ingatlanpiac helyzetéről.

A B+N takarítja a Reserved, a House, a Cropp, a Mohito és a Sinsay üzleteket

A B+N Referencia Zrt. elnyerte a Reserved, a House, a Cropp, a Mohito és a Sinsay márkákat forgalmazó üzletek takarítási szolgáltatását. Nagy kihívás, hiszen munkatársainknak napi szinten csupán 2 óra áll rendelkezésére a boltok nyitása elött.

A HÉV teljes vonalán a B+N Referencia Zrt. végzi a takarítási szolgáltatást

A HÉV szerelvények 135 éve szolgálják ki Budapest és agglomerációja utazóközönségét. Öt viszonylaton (Szentendre, Ráckeve, Csepel, Gödöllő, Csömör) közel 100 kilométeres vonalhálózaton ingáznak, nap mint nap. A 2022. szeptember 30-án aláírt szerződés alapján a HÉV teljes vonalán a B+N Referencia Zrt. végzi a takarítási szolgáltatást.

Az adatok szakszerű, részletes elemzése a közeljövő legnagyobb kihívása

A közelmúltban ismét Bécsben rendezték meg a régió legjelentősebb ingatlanpiaci konferenciáját. A sok szekcióban zajló, több mint 80 előadót felvonultató rendezvény átfogó elemzést adott az iparágról: a létesítménygazdálkodó szakemberek mellett befektetők, fejlesztők, bankárok, üzletkötők vitatták meg az aktuális kérdéseket, vázolták a jövő legfontosabb trendjeit. A konferencia legfontosabb üzenete egy mondatban: „minden változik”.

CSR: újabb tantermet újított fel a B+N

„Nagy öröm a B+N számára, hogy ismét hozzájárulhatott az iskola fejlődéséhez, ezúttal a „fő célcsoport”, a tanulók bevonásával. Második alkalommal állok itt és adok át egy felújított tantermet. Örömmel tölt el, hogy a kollégáink által tervezett formavilág helyett ezúttal egy olyan teret alkottunk, amelyet ti álmodtatok meg” – mondta a tanterem ünnepélyes átadóünnepségén Szij Csaba, a B+N vezérigazgató-helyettese.

BIM alapú létesítményüzemeltetés – Property Investment Forum 2022

A Portfolio konferenciák közül is kiemelkedik a Property Investment Forum, amely az évek során a hazai ingatlanszakma legfontosabb eseményévé nőte ki magát. A közelmúltban megrendezett budapesti konferencia aktualitását az adta, hogy a világjárvány és a háború miatt rengeteg kérdőjel, kockázat van az ingatlanpiacon, melyekre megoldást kell találni. Emellett az előadások a   befektetésektől a fejlesztésekig, a finanszírozástól a home office-ig, az üzemeltetéstől a szállodaipar és a logisztikáig rengeteg témát öleltek fel. Az egyik legérdekesebb – az iparág jövőjét meghatározó – kérdés kétségkívül a digitalizáció.

Rangos elismerést kapott a B+N Szlovéniában

A B+N szlovén leányvállalata a közelmúltban elnyerte a „Társadalmilag felelős munkaadó” tanúsítványt. A rangos elismerést azok a Szlovéniában működő cégek kaphatják meg, amelyeknek nemcsak elveikben, de a mindennapi gyakorlatukban is megjelenik a társadalmilag felelős gondolkodás és cselekvés.

Portfolio.hu: Bulgáriában terjeszkedik a B+N

A B+N a ma bejelentett lépéssel megerősítette piacvezető pozícióját. Hazai ügyfelei között – az állami intézmények mellett – megtalálhatók a nagyvállalati és üzleti szféra képviselői is. Szolgáltatási portfóliója a műszaki üzemeltetést, fit-out kivitelezést, takarítási és egészségügyi takarítási szolgáltatást, kertészeti munkákat, dokumentumkezelést, textilgazdálkodási szolgáltatásokat is tartalmazza.

A B+N felvásárolta a bolgár i-Facility EOOD létesítménygazdálkodó vállalatot

A B+N Referencia Zrt. felvásárolta a bolgár i-Facility EOOD létesítménygazdálkodó társaságot. Az újabb lépéssel a cég bebiztosította – eddig is meglévő – piacvezető pozícióját a Közép-európai régióban. 

Portfolio konferencián a B+N

A fenntarthatóság a jövő vállalatairól szól. Ezt a témát pár éve még sokan értetlenül, legjobb esetben érdeklődően figyelték. Az elmúlt időszak azonban az ingatlanpiacon is megkérdőjelezhetetlenné tette a környezetvédelem, a zöld energia kérdéskörét.

A B+N „történelmi” sikerei

Közhely, hogy Csehország tele van szebbnél szebb kulturális látnivalókkal, épületekkel, intézményekkel. Ezek közül most két kiemelkedő nevezetességet is a B+N Cseh leányvállalata tart tisztán.

„Nem volt kérdés számunkra, hogy segítjük a kórház munkáját”

A B+N Referencia Zrt. számos területen nyújt karitatív, segítő tevékenységet országszerte. Fontosnak tartjuk, hogy segítsünk a rászorulókon, támogassuk a helyi közösségeket, az egészségmegőrzést, a sportot, a szabadidős tevékenységeket. Ennek jegyében kiemelt figyelmet fordítunk az egészségügyi intézményekkel, kórházakkal való kapcsolatainkra.

Több ezer négyzetméter takarítására kapott új megbízást Robin, a B+N takarító robotja

A Liget Projekt részeként megépült Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban is a B+N Referencia Zrt. végzi a takarítási szolgáltatásokat. Ebben a reprezentatív, 21. századi épületben is csatasorba állíthatta a 21. század takarítását megújító, saját fejlesztésű autonóm takarító robotját a B+N.

A B+N Referencia Zrt-nél elstartolt a Salarify Pay

Úttörő megoldást alkalmaz a B+N a bérhozzáférési piacon. Közép-Kelet-Európa piacvezető létesítményüzemeltető szolgáltatója, a B+N Referencia Zrt. – elsőként az FM szektorban – 2022 júliusban bevezeti a Salarify Pay-t, a Swipe Technologies Kft. megoldását. 

A B+N takarítja az OTP új, 84 ezer nm-es irodaházát

Az OTP Bank új irodaházat avatott a közelmúltban a XIII. kerületi Madarász utcában. A – stílszerűen – M12 nevet viselő, 84 ezer négyzetméteres komplexum erőt és stabilitást sugall. Az irodaházat a B+N Referencia Zrt. munkatársai takarítják.

A B+N takarítja a Volánbusz járműveit

A 2022. június 13-án aláírt szerződés alapján a Volánbusz járatain a B+N Referencia Zrt. végzi a takarítási szolgáltatást. A szerződés 2022.12.31-ig érvényes, illetve egy alkalommal – maximum 6 hónapra – meghosszabbítható.

Kórháztakarítás: javuló betegbiztonság a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézetben

2022. július 1-től a B+N Referencia Zrt. végzi a takarítási, fertőtlenítési szolgáltatást a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet területén és a szolnoki Hetényi Géza kórházban. A magasabb minőségű szolgáltatással mérhetően javul a betegbiztonság az intézményekben.

„A megállapodás új piaci lehetőségeket nyit meg, és segíti a hazai tudás külföldi terjesztését”

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter június 27-én, a Külgazdasági Értekezlet nyitórendezvényén bejelentette: a magyar kormány újabb öt magyar céggel írt alá megállapodást a Kiemelt Exportőr Partnerségi Program (KEPP) keretében folytatott együttműködésről. Büszkék vagyunk rá, hogy a B+N Referencia Zrt. is tagja lett e csoportnak. 

Schulek tanulmányút a B+N prágai irodájában, valamint két nagy ügyfelénél

 A B+N Referencia Zrt. és a fővárosi Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikum több éves sikeres együttműködése keretében közös pályázatot írt ki a diákok részére, hogy ők maguk dolgozzanak ki koncepciót egy tanteremre. A 12 beérkezett pályamű mindegyike nagyon magas szakmai színvonalú, átgondolt volt. A zsűri az „Ez a csapatnév már foglalt” névvel induló pályázatot hirdette ki győztesnek, az Ő koncepciójuk kerül megvalósításra a cég kivitelezésében. A nyertes csapat tagjai számára a B+ N Referencia Zrt. egy – szakmai és szabadidős – utazást szervezett Prágába.

A B+N Referencia Zrt. nyerte el az Országos Onkológiai Intézet takarítását

2022 június 1-től a B+N Referencia Zrt. végzi a takarítási, fertőtlenítési szolgáltatást az Országos Onkológiai Intézetben. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) 2021. március 16-án kihirdetett döntése értelmében a társaság nyerte a közbeszerzést az országos kórháztakarítási pályázaton. A megkötött szerződés 3+1 évre szól. E szolgáltatáscsomag része a közelmúltban, az Országos Onkológiai Intézettel megkötött szerződés is – írta a portfolio.hu.

13 millió forint értékű adományt adott át a B+N a Nyírő Gyula kórház részére

A B+N Referencia Zrt. 2014 óra végez takarítási, fertőtlenítési szolgáltatást a fővárosi Nyírő Gyula kórház részére. Az elmúlt 8 év alatt a két intézmény között az üzleti kapcsolaton kívül emberi nexus is kialakult. Ezért, amikor a kórház jelentős kapacitásbővítés mellett döntött, nem volt kérdés számunkra, hogy segítjük e folyamatot. Ennek részeként új konyhai gépek, berendezések beszerzését támogattuk.

B+N Referencia Zrt. a „Property X” konferencián

A Portfolio 2022 június 8-9-én rendezte meg a „Property X” konferenciát Balatonfüreden. A világ ingatlanpiaca olyan történelmi változásokon megy keresztül, amelyre kizárólag átfogó és komplex válaszokat lehet adni. A konferencia olyan aktuális témákkal foglalkozott, mint a  hagyományos és a rugalmas irodai megoldások, az üzemeltetés, az építőipar kihatásai és meglátásai a hazai ingatlanpiacról. 

A B+N FORRADALMI ÚJÍTÁSAI A MAGYAR KORHÁZSZÖVETSÉG 34. KONGRESSZUSÁN

A B+N Referencia Zrt – mint a rendezvény kiemelt támogatója – a kórházhigiénia megújításának több, forradalmian új technológiai áttörését mutat be. Ezek drasztikusan megnövelik a szakdolgozók és a betegek biztonságát – már a közeljövőben.

Kreatív projekt

A B+N Referencia Zrt. 2021 őszén adta át a Budapesti Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikum elegáns színekbe öltözött termét az iskola diákjainak. A társaság által felújított tanterem minden szempontból megfelel a 21. század követelményeinek. A közelmúltban pedig egy kreatív projekttel folytatódott az együttműködés.

Robin az amszterdami Robot Árénában

Az Interclean Amsterdam a világ egyik legnagyobb professzionális takarítóipari kiállítása és konferenciája, ahol a takarítási és higiéniai ipar legrangosabb szereplői mutatkoztak be. Az Innovációs Labor, a Robot Aréna, a Zero Waste Dome pedig látványos közelségbe hozta a legújabb innovatív megoldásokat, trendeket és fejlesztéseket.

Property Forum Prága: a cseh cégek nagy része már „visszahozta” munkatársait az irodába

A május 10-én Prágában megrendezett Property Forum 2022 a Cseh Köztársaság egyik vezető ingatlan-eseménye. Az esemény az ingatlanszektor neves szakértőit vonultatta fel.  A legnépszerűbb panelbeszélgetés résztvevője – több neves szakember mellett – Libor Holik, a B+N Referencia Zrt. Cseh és Szlovákia vezérigazgatója volt. A téma „Rugalmasság és digitalizáció – a jövő irodája” volt.

Az Innovátor című műsor vendége volt ROBIN, a takarítórobot

Az Innovátor című magazinműsor magyar kutatók fejlesztéseit, mérnöki bravúrokat, vállalkozások érdekesebbnél-érdekesebb innovációit, műszaki megoldásait mutatja be. Az epizódok rávilágítanak arra, hogy a különböző innovációk hogyan hatnak életünkre, mi hasznunk van ezekből a hétköznapokban. Ezúttal a B+N Referencia Zrt. kutatás-fejlesztés részlegének mérnöki bravúrját, ROBINT, a takarítórobotot mutatta be a műsor.

Az Airport Service Budapest Zrt. újabb rangos elismerése

2022 április 29-én tartották meg a Budapest Airport „Shape of Success” díjátadót és gálát. Az eseményen a repülőtér sikeres működésében közreműködő vállalkozásokat díjazták, több kategóriában.

A B+N Referencia Zrt. rekordidő alatt újított meg 17 budapesti kórházat

A magyar kormány egy 2020 évi kormányhatározatban döntött az „Egészséges Budapest” programban érintett állami fenntartású, közfinanszírozott kórházak felújításáról. A kabinet eltökéltségét mutatja, hogy 60 milliárd forintos összeget különített el a projektre, amelyet később további 14,8 milliárd forinttal megemelt. Büszkék vagyunk rá, hogy a komplex felújítási munkálatokat a B+N végzi.

Építőipar 2022 konferencia: egyre fontosabb egy épület fenntarthatósága

A Portfolio 2022-ben negyedik alkalommal rendezte meg a hazai építőipar exkluzív eseményét, az „Építőipar 2022” konferenciát Budapesten. A B+N Referencia Zrt.-t Puskás Péter, fit-out  üzletágigazgató képviselte.

Megalakult a Magyar UV-C Egyesület

Az alapítók között olyan piaci cégek, kutatóintézetek, egyetemek is találhatók, mint például a B+N Referencia Zrt, a Rolinkbiotechnology, a Lighttech, a Purgolux Kft. vagy a Szegedi Tudományegyetem.

B+N: kulturprojekt

Az új Városligeti Múzeumi Negyed a főváros kiemelt kulturális és turisztikai látványossága. Az újonnan épült és megújult közintézmények új fókuszpontot hoznak létre Budapesten. A Liget Budapest Projekt mára Európa legnagyobb, rangos nemzetközi díjakkal elismert kulturális tartalmú városfejlesztési projektje, mely az ország történetének legnagyobb léptékű park- és tájépítészeti munkáját ötvözi egy, a millenniumi idők óta nem látott intézményfejlesztési programmal. A Városliget élhetőbb, vonzó intézményekkel gazdagabb lett, mely ismét méltó egykori fénykorához.

Fontos a környezettudatosság, az energiatakarékosság, a karbonlábnyom csökkentése

2022 első negyedévében hivatalosan is elérte a 4 millió négyzetmétert a budapesti modern irodapiac. Ez alkalomból kérdezte a facility management szakembereket a portfolio.hu és közölt cikket „Ez már a bőrünkre megy! – Beláthatatlan még a következő 10 év az ingatlanpiacon” címmel.

Küszöbön az UV-fertőtlenítés robotizációja

A B+N Referencia Zrt. kutatás-fejlesztési részlegének innovációi segítségével hatékonyabbá tehető a kórházi fertőzések megelőzése, így jelentősen növelhető a betegbiztonság – derül ki Nagy Zsuzsanna higiéniai üzletág-igazgató és Dr. Ősz Ágnes biológus, tudományos főmunkatárs az IME – Interdiszciplináris Magyar Egészségügyi szaklap számra adott interjújából.

A B+N innovációba fektet

A COVID-19 jelentősen megváltoztatta az irodabérléssel kapcsolatos ügyféligényeket. Az ingatlanszektor, a létesítménygazdálkodás az ügyféligényekkel együtt kell, hogy változzon. Libor Holík, a B+N Csehország és Szlovákia vezérigazgatója a létesítménygazdálkodási üzletág jelenlegi kihívásairól és lehetőségeiről beszélt a Property Forumnak.

A B+N Referencia Zrt a Közép-európai régió piacvezető FM szolgáltatója lett

A B+N Referencia Zrt. felvásárolta a lengyel létesítményüzemeltető iparág egyik zászlóshajóját, az INWEMER cégcsoportot. Ezzel a lépéssel a magyar piacvezető cég a Közép-európai régióban is az élre tört. 

EGY TRADICIONÁLIS IPARÁG MEGÚJÍTÁSA ÚTTÖRŐ HAZAI FEJLESZTÉSEK RÉVÉN

Mesterséges intelligencia, automatizáció, ipar 4.0, térképfejlesztési eljárások, elektronika, mobilfejlesztés. Sokan nem gondolnák, hogy mindez egy olyan – több száz éves – iparágban működik, mint a takarítás. Az V. Országos IT Megmérettetés Díjátadó és Szakmai Nap elnevezésű rendezvényen „Ipari takarító robot MI megoldásai és kihívásai, amelyekre az egész világ keresi a választ” címmel erről tartott workshopot a B+N Referencia Zrt. kutatás-fejlesztési részlege, melyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen rendeztek.

B+N CSR: Megmenekült a pusztulástól a Csobánka melletti életveszélyes Óratorony-szikla

Összefogással és civil támogatással megmenekült a pusztulástól a Csobánka melletti Oszoly-szikla jelképe, a hegymászók körében igen népszerű Óra-torony nevű sziklacsúcs, amely 2020-ra a természetes erózió következtében életveszélyessé vált. A „mentőakcióban”, a természeti érték megóvásában a B+N is részt vett.

A B+N regionális szakértő a repülőtér-takarításban

A B+N Referencia Zrt. 2022 január 1-étől – egy tavaly kiírt pályázat nyerteseként – újabb 4 évre elnyerte a prágai Václav Havel Repülőtér takarítási szolgáltatásait. 

A B+N révén megújult, modern környezetben tanulnak a diákok a Schulek Frigyes Építőipari Technikumban

Modern design, elegáns színekbe öltözött terem várja a diákokat a BKSZC Budapesti Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikumban. A B+N Referencia Zrt. által felújított tanteremben a modern technikát is a tanulás szolgálatába állították.

Portfolio Property Konferencia Prága

2021 november 23-án rendezték meg Prágában a Portfolio Property Konferenciát, amely az ingatlanszektor aktuális trendjeit járta körbe. „A kulcsszó: rugalmasság” című panelbeszélgetésen cégünket Libor Holik, a B+N cseh és szlovák vezérigazgatója képviselte.

A létesítménygazdálkodás európai élvonalában a B+N

A 2021 Top Európai Létesítménygazdálkodói Felmérés megállapításai. A svájci székhelyű Drees & Sommer AG a közelmúltban jelentette meg a legjelentősebb európai létesítménygazdálkodókat bemutató felmérését.

Szij Csaba: A B+N a jövőt építi

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) a közelmúltban rendezte meg 12. éves szakmai konferenciáját „Új világ, új világrend” címmel, a rendezvényen a B+N részéről Szij Csaba vezérigazgató-helyettes beszélt az ágazatot érintő legfontosabb kérdésekről és az iparági fejlesztésekről.

Újabb rangos elismerés a B+N részére

Petra Nikolic, a B+N Slovenia vezérigazgatója kapta a Szlovén Kereskedelmi és Iparkamara „Év női vállalkozója” díjat, a társaság sikeres irányításáért. Az elismerést a Vezérigazgató a Szlovén Kereskedelmi és Iparkamara „Női Vállalkozók Napján” vette át, amely rendezvényre az Európai Bizottság “We are the Next Generation” rendezvénysorozatának részeként került sor.  

Dél-kelet-európai Ingatlan Fórum Bukarestben

A közelmúltban Bukarestben megrendezett „Dél-kelet-európai Ingatlan Forum”  szakértői a pandémia miatt kialakult helyzetet tekintették át.  A „vissza az irodába – új stratégiák a munkahelyeken” panelbeszélgetésen társaságunkat a B+N Románia Vezérigazgatója, Angelica Pantilie képviselte.

A B+N Referencia Zrt. megvásárolta az ISS Csoport Szlovén társaságát

A B+N Referencia Zrt. 2021 tavaszán felvásárolta az ISS Csoport csehországi, szlovákiai, román és magyar érdekeltségeit.  E lépéssel a magyar cégcsoport a régió egyik legjelentősebb létesítményüzemeltetőjévé vált. A terjeszkedés logikus folytatásaként a társaság 100%-os tulajdonrészt vásárolt az ISS szlovéniai leányvállalatában.

Közép-európai Ingatlan Fórum Bécsben

A Portfolio a közelmúltban rendezte meg a  „Közép-európai Ingatlan Forum” konferenciát Bécsben, amely 2013 óta a régió első számú ingatlan eseménye. A rendezvény egyik legjobban várt beszélgetése az irodapiac jelenlegi és jövőbeli trendjeiről szólt. Cégcsoportunkat Libor Holik, a B+N csehországi és szlovákiai vezérigazgatója képviselte.

Kis-Szölgyémi Ferenc: „Nagyon vigyázunk a dolgozókra”

A B+N vezérigazgatója, Kis-Szölgyémi Ferenc kifejtette, hogy az iparág egyik legfontosabb problémája továbbra is a létesítménygazdálkodásban tapasztalható munkaerőhiány. Ezen a területen kiemelkedően nehéz versenyezni a Nyugat-európai bérekkel. Sajnálatos tény továbbá, hogy Magyarországon a régiós országok közül is a legalacsonyabb a bérszínvonal.

Dr. Ősz Ágnes: már a pandémia előtt elindítottunk egy UV-fertőtlenítő projektet

Vajon csökkent vagy emelkedett az üzemeltetés költsége a COVID évében? Mit mutatnak az adatok? Hogy mit várhatunk az egészség és a higiéniai megoldásoktól az ingatlanpiacon, mit jelent ez a gyakorlatban, arról az FM & Hybrid Office negyedik szekciójában beszélgettek a szakértők. A rendezvényen a B+N tudományos munkatársa, Dr. Ősz Ágnes is részt vett. A portfolio.hu összefoglalója a rendezvényről.

Kis-Szölgyémi Ferenc: cél lesz az, hogy a cégek biztonságos környezetbe visszahozzák a dolgozókat

Nemrégiben ért véget a 2021-es FM & Hybrid Office konferencia, ahol az irodapiac jelenjét, jövőjét és minden velejáróját vitatták meg a résztvevő szakértők. A szakértők egyet értettek abban, hogy a hibrid irodahasználat most a legelképzelhetőbb kimenetel, és csak ritkán van példa arra, hogy valaki teljes egészében otthoni munkavégzésre küldi a dolgozóit – számolt be az eseményről a portfolio.hu. A meghívottak között ott volt Kis-Szölgyémi Ferenc, a B+N Referencia Zrt. vezérigazgatója is.

Kis-Szölgyémi Ferenc: Milyen vakcinára van szüksége az irodapiacnak?

A B+N Super Gold+ támogatásával június 8-án jön az FM & Hybrid Office Konferencia. Fókuszban a fenntarthatóság és rugalmasság lesz. A délelőtti Milyen vakcinára van szüksége az irodapiacnak? című kerekasztal beszélgetésen részt vesz Kis-Szölgyémi Ferenc, a B+N Referencia Zrt. vezérigazgatója is.

Jóváhagyta a B+N ISS Facility Services házasságot a GVH

Hatósági bizonyítványt adott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a B+N Referencia Zrt. közvetlen egyedüli irányításszerzésére az ISS Facility Services Létesítménygazdálkodási Kft. felett. A határozattal hivatalossá vált a B+N és az ISS összefonódása. A B+N Referencia Zrt. ezzel a felvásárlással a térségben is meghatározó létesítményüzemeltetővé vált – adta hírül az fmbusiness.hu facility management hírportál.

Autonóm, UV fénnyel fertőtlenítő, mesterséges intelligencia alapú akadályfelismeréssel működő fertőtlenítő robot fejlesztése

A B+N Referencia újabb innovatív beruházása. UV fertőtlenítő berendezés a még magasabb higiéniáért.

Nagy dobásra készül a B+N Referencia

A B+N Referencia Zrt. alkalmazottainak száma ezzel a tranzakcióval túllépi a 10 ezer főt – mondta Kis-Szölgyémi Ferenc.

A B+N Referencia Zrt. nemzetközi terjeszkedésbe kezdett

A nemzetközi szinten is jelentős felvásárlással a magyar cégcsoport a régió egyik legjelentősebb létesítményüzemeltetőjévé vált. A tranzakció az ISS Csoport csehországi, szlovákiai, román és magyar érdekeltségeit érinti. A terjeszkedés a teljes magyar gazdaság szempontjából is fontos lépés.

B+N: A kórházak tisztasága betegbiztonsági kérdés!

Hatalmas változások lesznek a kórházakban a higiénia minősége tekintetében. A magyarországi állami kórházak takarítási protokollja új, egységes és magasabb szintű lesz – számolt be a krcfm.hu.

Kis-Szölgyémi Ferenc: Olyan ugrás következhet be az intézményekben a takarítás minősége terén, mint amikor a vonalas telefonról átálltunk a mobiltelefonra

Új világ jön a takarítás, tisztaság és intézményi fertőtlenítés területén. Kis-Szölgyémi Ferenc (B+N Referencia Zrt.) a portfolio.hu újságírójának arról is beszélt, hogy ez egy keretmegállapodás, a kórházaknak van lehetőségük saját maguk megszervezni a takarítási szolgáltatást, nem muszáj lehívniuk ezt a központi lehetőséget. Abban viszont változás jön, hogy új, egységes és magasabb szintű standardeknek kell megfelelni a higiénia területén. Ezzel pedig szerinte mindenki nyerni fog – írta a portfolio.hu.

Milyen fényben dolgozunk jobban?

Mi az, ami egyszerre van hatással a pénztárcánkra, az egészségünkre és a szellemi és fizikai teljesítőképességünkre? A jól megválasztott beltéri világítás összetett hatásairól a B+N Üzemeltetési Igazgatóságának elektromos mérnökség vezetője, a Magyar Világítástechnikai Társaság elnöke, Nagy János beszélt a Millásreggeliben – az fmbusiness.hu cikke.

A létesítményüzemeltetés múltja és jelene, 100 év feletti pesti épületek nyomában

Az épületüzemeltetés régebbi szakma, mint azt sokan gondolnánk. Különböző formákban, de az FM szakemberek már régóta tevékenykednek. Munkájuk jelentőségét legjobban  a régi, akár több száz éves, mégis teljes pompájukban fennmaradt, ma is üzemelő épületek igazolják.

Metropol: Hihetetlen, milyen módszerrel sterilizálhatják a tömegközlekedési eszközöket a jövőben

Egy perc alatt elpusztítja szinte az összes gyakori kórokozót. A metropol.hu fotós beszámolója a B+N Referencia Zrt. UV alapú gyors és hatékony fertőtlenítő berendezéséről.

A B+N Referencia Zrt.-ről írták

Csokorba szedtünk néhány fontosabb cikket, amelyet a B+N Referencia Zrt.-ről írtak. Hírekben a B+N, Kis-Szölgyémi Ferenc.

B+N: Jöhet az UV-s mobilfertőtlenítés a vonatokra, villamosokra

Egyedi mobil UV-sterilizáló berendezést fejlesztett ki tömegközlekedési eszközök gyors fertőtlenítésére a B+N Referencia Zrt., a csírátlanításra alkalmas berendezésből február végére készül el az első 20 darabos széria – írta a Világgazdaság. A mobilberendezéssel a gyakori kórokozó mikroorganizmusok 99,9 százalékos elpusztításához maximum egy percre lesz szükség.

Vírusölés és fertőtlenítés az UV erejével: A B+N Referencia Zrt. kutatás-fejlesztés részlege UV alapú gyors és hatékony fertőtlenítő berendezések kialakításán dolgozik többféle felhasználási területen

A B+N Referencia Zrt. K+F részlege jelenleg egy vonatfertőtlenítő[1] és egy önjáró UV fertőtlenítő berendezés fejlesztésén is dolgozik, aminek segítségével a mikroorganizmusok 99,9 százalékának elpusztításához maximum 1 percre lesz szükség. A cég saját kutatás-fejlesztési részlege 2019-ben már sikerrel mutatta be innovatív, ROBIN névre keresztelt takarítórobotját, amit a nagy területek automatizált takarítására találtak ki, így segítve a nagyrészt emberi erőforrás igényű munka elvégzését.

Property Investment Forum 2020 konferencia

Mi foglalkoztatja most leginkább az FM szakmát? Egyáltalán szakmának tekinthető az FM? Melyek a legfontosabb szolgáltatásai és mik az elvárások a proptech-szemlélet meghonosulásának, konkrét akcióinak hatásával kapcsolatban? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a Property Investment Forum 2020 konferencia panelbeszélgetésének tagjai – számolt be a portfolio.hu.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott a B+N munkatársa

Magyarország Köztársasági Elnöke Nagy János villamosmérnök, a B+N Referencia Zrt. elektromos mérnökség vezetője, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Társaságának elnöke részére a hazai világítástechnika és energetika területén végzett kimagasló szakmai tevékenysége, valamint szakmai közéleti szerepvállalása elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozom – (alá)írta Áder János, köztársasági elnök. (Fotó: Véssey Endre)

Hatalmas méretű ipari mosógépet helyezett üzembe a Referencia Mosodák Zrt.

Az ország egyik legnagyobb és legmodernebb, kórházi textíliák mosásához használt mosógépét helyezett üzembe a B+N Referencia Zrt. leányvállalata, a Referencia Mosodák Zrt. Szegeden, az 500 ezer eurót meghaladó beruházásnak köszönhetően nagymértékben csökkent a mosáshoz használt víz és kemikáliák mennyisége. Az országos lefedettségű Referencia Mosodák Zrt. Magyarország egyik vezető textiltisztító vállalkozása: kilenc regionális mosodájában több mint nyolcvan kórházi telephelyet szolgál ki.

Így küzdöttek az elfeledett magyar „koronahősök”

Ha valakire igazán nagy felelősség és nyomás került az orvosok és ápolók mellett, azok a tisztaságért, higiéniáért felelős dolgozók, különösen azok, akik egészségügyi intézményben vagy a tömegközlekedési járatokon, megállókban dolgoztak és dolgoznak most is folyamatosan. Az elmúlt hónapokban az összeomló globális kereskedelem mellett nem volt könnyű játszma a megfelelő védőeszközök és fertőtlenítőszerek beszerzése, mégis ez volt a vírus elleni védekezés egyik legfontosabb momentuma. A portfolio.hu Szij Csabát, a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettesét kérdezte a legnehezebb pillanatokról, illetve arról, hogy mit vár ezek után a takarítás minőségétől, az áraktól, a bérektől, illetve a takarítószakma megítélésétől.

„Valóságos licit és harc folyik a vírusölő fertőtlenítőkért” – Még 10-szeres áron is muszáj megvenni

Most értékelődött fel igazán az ingatlanüzemeltető cégek szerepe, amellett, hogy az üresen kongó épületek fenntartására még az egyik legnagyobb home office gyakorlat idején is oda kell figyelni, ők biztosítják azt is, hogy a nagyobb irodaházakban, vagy kórházakban, de akár még a tömegközlekedési járműveken is tisztaság fogadja a dolgozókat, utazókat. Mindezt egy olyan környezetben, amikor valóságos licit és harc folyik a vírusölő fertőtlenítőkért és a tisztítószerekért akár 10-szeres árat is elkérhetnek – írja a portfolio.hu.

Értünk teszik!

Hetek óta helytállnak a munkahelyükön, a koronavírus hozta problémákat (is) enyhítve. Orvosok, nővérek, mentősök, beteggondozók, takarítók, IT-szakemberek, futárok, járművezetők, kamionosok, pedagógusok, szociális gondozók, gyógyszerészek, bolti alkalmazottak, szemétszállítók: mind-mind emberfeletti erőfeszítést gyakorolva teszik a dolgukat. A Fanny magazinban a mi hősünk, Bordás Antalné Piroska, a B+N Referencia Zrt. alkalmazottja is nyilatkozott.

Erre a munkára mindig szükség van! Vedd észre!

Takarítás és fertőtlenítés – van, akinek ez a mindennapos feladata, még sincs megbecsülve. A takarítók munkájukat szinte láthatatlanul végzik – mondja Kis-Szölgyémi Ferenc, B+N Referencia Zrt.-nek vezérigazgatója. Elindult a B+N Referencia Zrt. Vedd észre kampánya – olvasható a hvg.hu-n.

Vedd észre: az egészségünkért dolgoznak a takarítók

Azok a cégek, amelyek hivatásos takarítókat foglalkoztatnak, munkaerőhiánnyal küszködnek. Ennek oka többek között az alacsony társadalmi presztízs és a megbecsülés hiánya. A változás érdekében hazánk legnagyobb takarítással is foglalkozó létesítményüzemeltető vállalata, a B+N Referencia Zrt. társadalmi érzékenyítő kampányt indított – tudtuk meg Kis-Szölgyémi Ferenctől, a B+N Referencia Zrt.-nek vezérigazgatójától.

Elindult a Vedd észre kampány

Vedd észre! – A lesajnált munka, ami most mindenkinek elképesztően fontossá vált – olvasható a porfolio.hu-n. Magyarország legnagyobb takarítással is foglalkozó létesítményüzemeltető vállalata „Vedd észre” kampányával a takarító szakma értékére és fontosságára, a sokszor nehéz időkben helytálló munkavállalók megbecsülésére kívánja felhívni a figyelmet – tudtuk meg mondja Kis-Szölgyémi Ferenctől, a B+N Referencia Zrt. vezérigazgatójától.

Így néz ki, mikor több ezer kórházi ágynemű vár mosásra

Az egészségügyi dolgozók odaadó munkája előtt már mind fejet hajtottunk, de egy kórház biztonságos üzemeltetéséhez más elengedhetetlen feladatok elvégzésére is szükség van – hívta fel a figyelmet a Referencia Mosodák Zrt. munkatársainak felértékelődött munkájára a femcafe.hu-n megjelent írás.

Díjazták a B+N munkatársát: Nagy János Az év energetikai tanácsadója

A Virtuális Erőmű Program keretében Nagy János, a B+N munkatársa elnyerte Az év energetikai tanácsadója 2020 díjat. A program Dr. Áder János köztársasági elnök fővédnöksége és Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott védnöksége alatt zajlott.

Tippek, mire figyeljünk a vírusos időszakban? A B+N szakemberének tanácsai

Nagy Zsuzsával, a B+N Referencia Zrt. Kórháztakarítás-üzletágának igazgatójával, higiéniai szakemberrel beszélgettünk a vírusos betegségek esetében felmerülő kérdésekről, személyes és szakmai megoldásokról.

Szij Csaba: Már a robottechnológia irányít a takarítási piacon

A jövő év végére száz takarítórobottal dolgozhat a B+N. Az idén 10-15 százalékkal nőhet a B+N Referencia Zrt. forgalma – mondta a Világgazdaságnak Szij Csaba, a tavaly 23,27 milliárd forintos árbevétel mellett 2,74 milliárdos nyereséget elérő takarítócég vezérigazgató-helyettese.

Kis–Szölgyémi Ferenc: Saját fejlesztésű takarítórobot áll munkába

ICA után ROBIN tarolhatja le a piacot, de nagyon. Húsz új, saját fejlesztésű takarító robotot állít munkába több hazai középületben és a ferihegyi repülőtéren a B+N Referencia Zrt. – közölte a szerdai sajtóbemutatón a facility management szakterület vezető társaság vezérigazgatója, Kis–Szölgyémi Ferenc.

Szakmai továbbképzési program indul a B+N Zrt.-nél

A B+N Zrt. számára kiemelt fontosságú, hogy a munkatársaink szakmai tudását, kompetenciáit folyamatosan fejlesszük. Tudjuk, hogy munkatársaink tudása növeli a cég értékét, így tudunk folyamatosan kiváló minőségű szolgáltatást nyújtani partnereinknek. Arra törekszünk, hogy minél több munkavállalónknak, függetlenül a cégben betöltött pozíciójától, legyen lehetősége képezni magát. Ezért is indultunk a VEKOP-8.5.2-17 – Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára pályázaton.

Jelentős mértékben fejlődött a terminálok tisztasága a budapesti reptéren

Jelentős mértékben javult a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér értékelése az utasok körében 2019 első félévében, derült ki a Budapest Airporttól független nemzetközi utaselégedettségi felmérésből (ASQ), amelynek keretében az utasok 36 különböző szempont alapján értékelik az őket leginkább érintő repülőtéri szolgáltatásokat – írta a bud.hu. A B+N Referencia Zrt. küldetésének tekinti, hogy a nemzetközi repterünk, mint az ország légikapuja, kiemelten jó benyomást keltsen.

Magyarország légikapujában magyar fejlesztésű takarító robotot tesztelnek

Egyedülálló, saját fejlesztésű takarító robot tesztelését kezdte meg az Airport Security Zrt. a Budapest Airport területén a takarítási feladatok magasabb színvonalú és automatizált ellátását megcélozva. Kis-Szölgyémi Ferenc, a B+N Referencia Zrt. vezérigazgatója kiemelte: „Már 2018 őszén, az Airport Security Zrt, 100% tulajdonrészének megvásárlása után megkezdtük a nemzetközi repülőtéren a szolgáltatásaink fejlesztését”.

„A létesítménygazdálkodás nem eléggé szexi” – Hogyan tegyük azzá?

Az üzemeltetés egyik legnagyobb kihívása a munkaerő utánpótlásának biztosítása. A fiatalok közül egyre kevesebben választják ezt a szakmát, aminek megoldására különböző programokat dolgoztak ki.

Budapest Airport: új takarító vállalat (B+N), fejlődő szolgáltatások

A repülőtér üzemeltetője néhány hete az Airport Security Zrt. új tulajdonosával, a B+N Referencia Zrt.-vel dolgozik együtt a repülőtér tisztaságának folyamatos fejlesztésén. Növeljük a takarítói létszámot, felülvizsgáljuk a folyamatokat, és új minőségbiztosítási rendszert vezetünk be a közeljövőben” – mondta Kis-Szölgyémi Ferenc, a B+N Referencia Zrt. vezérigazgatója.

Az Év Facility Management Cége – B+N Referencia Zrt.

A B+N Referencia Zrt. 1993-ban alakult. Az akkor még csak takarítással foglalkozó cég mára a magyar piac egyik legnagyobb facility management (FM) szolgáltatójává vált, és az 500 legnagyobb cég listáján a 334-ik helyet foglalja el. Szolgáltatási palettánk a klasszikus műszaki üzemeltetésen és takarításon túl kiterjed a teljeskörű dokumentum kezelési szolgáltatásokra, illetve foglalkozunk bértextília és munkavédelmi eszközök forgalmazásával is.

Kis-Szölgyémi Ferenc: Már tesztelik a magyar fejlesztésű robotot

Saját fejlesztésű takarítórobot tesztelését kezdte meg az Airport Security Zrt. a Budapest Airport területén a takarítási feladatok magasabb színvonalú és automatizált ellátását megcélozva – tudtuk meg Kis-Szölgyémi Ferenctől.

FM: Eljött a robotok forradalma – Átalakul az egész ingatlanpiac?

Property Investment Forum 2018 konferencia.  A munkaerőt a robotok sem fogják kiváltani, az üzemeltetés 80-85 százalékban emberi munkát igényel – mondta a B+N Referencia Zrt facility management facility management szakembere.

Ezen a hihetetlen munkaerőhiányon már csak a csoda segíthet!

Az épületüzemeltetés egyik legnagyobb kihívása jelenleg a munkaerőhiány, amit rövid távon a technológiai fejlődés sem tud megoldani – hangzott el a Portfolio FM & Office 2018 konferenciáján.

Még több irodai munkahely szűnhet meg, mint gondoltuk

A magyar gazdaság más területeihez hasonlóan az ingatlankezelésben- és üzemeltetésben is jelentős problémát jelent a munkaerőhiány, a megoldást pedig a bérek emelése mellett a technológia fejlesztése hozhatja el.