Hírek

CSR: újabb tantermet újított fel a B+N

„Nagy öröm a B+N számára, hogy ismét hozzájárulhatott az iskola fejlődéséhez, ezúttal a „fő célcsoport”, a tanulók bevonásával. Második alkalommal állok itt és adok át egy felújított tantermet. Örömmel tölt el, hogy a kollégáink által tervezett formavilág helyett ezúttal egy olyan teret alkottunk, amelyet ti álmodtatok meg” – mondta a tanterem ünnepélyes átadóünnepségén Szij Csaba, a B+N vezérigazgató-helyettese.

A B+N Referencia Zrt. és a Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikum kapcsolata évekre nyúlik vissza. A cég 2021 őszén adta át elegáns színekbe öltözött termét az iskola diákjainak. A sikeres kezdet után tavasszal szintet lépett az együttműködés: a „2.0” projekt keretében pályázatot írtak ki az iskola diákjainak, hogy ők maguk dolgozzanak ki koncepciót egy tanterem felújítására. A felhívásra 12, átgondolt, kreatív pályamű érkezett, melyekből a zsűri az „Ez a csapatnév már foglalt” csapat tervére szavazott.

B+N Referencia Zrt. CSR

A projekt „megálmodója” Szij Csaba, a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettese

Az egész nyáron át tartó munkálatok után a tanterem ünnepélyes átadására szeptember 21-én került sor.

B+N CSR tanteremfelújítás

A projekt „megálmodója” Szij Csaba, a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettese, elmondta: nagy öröm a cég számára, hogy ismét hozzájárulhatott az iskola fejlődéséhez, ezúttal a „fő célcsoport”, a tanulók bevonásával.

A projekt „megálmodója” Szij Csaba, a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettese

„Második alkalommal állok itt és adok át egy felújított tantermet. Örömmel tölt el, hogy a kollégáink által tervezett formavilág helyett ezúttal egy olyan teret alkottunk, amelyet ti álmodtatok meg.”

Kézzelfogható dolgot hagynak maguk után a diákok

Az iskola igazgatója, Varga András rámutatott, hogy az iskola számára minden területen kiemelt cél a folyamatos bővülés és fejlődés, amelyhez a B+N Referencia Zrt.-vel való együttműködés nagyban hozzájárul.

B+N társadalmi felelősségvállalás

A győztes csapat tagjai elmondták: nagyon jó érzés számukra, hogy egy kézzelfogható dolgot hagynak maguk után az iskolában. A projekt kidolgozása során főleg a csapatmunka terén, a kompromisszumkötésben fejlődtek sokat.