Mesterséges intelligencia, automatizáció, ipar 4.0, térképfejlesztési eljárások, elektronika, mobilfejlesztés. Sokan nem gondolnák, hogy mindez egy olyan – több száz éves – iparágban működik, mint a takarítás. Az V. Országos IT Megmérettetés Díjátadó és Szakmai Nap elnevezésű rendezvényen „Ipari takarító robot MI megoldásai és kihívásai, amelyekre az egész világ keresi a választ” címmel erről tartott workshopot a B+N Referencia Zrt. kutatás-fejlesztési részlege, melyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen rendeztek.
Az Országos IT Megmérettetés Díjátadó rendezvény kapcsán írt hosszabb cikket az itmap.hu az első hazai fejlesztésű takarító robotról. Mint azt a cikkükben kiemelik: a B+N-nél hosszú évek óta kacérkodtak a robotizáció gondolatával, míg – öt évvel ezelőtt – elindultak ezen az úton. „Az első évben az volt a cél, hogy proof of concept jelleggel eljussunk egy kezdetleges állapotig. Készítettünk egy eszközt, amely úgy nézett ki, mint egy robot, de még nagyon messze volt a mai állapotától” – mondja Zalka Péter. Mindazonáltal egy kis területet már be tudott járni, és bizonyos akadályokat is képes volt elkerülni. A kezdeti sikerek után adott volt a feladat a következő évre a háromfős fejlesztői team számára: egy takarításra képes eszközt kellett legyártani.
Mesterséges intelligencia a takarításban
Ez olyannyira jól sikerült, hogy 20 db működő, a mai napig aktív robotot szállítottak le – számolt be a sikerről az itmap.hu. Ezzel párhuzamosan a csapat is bővült: hardvermérnökök, elektronikai szakemberek csatlakoztak hozzájuk. Azóta sincs megállás: újabb generációs eszközök kerülnek ki a laboratóriumból, amelyek mindig az aktuális piaci igényekhez alkalmazkodnak. Hiszen a követelmények, az elvárások folyamatosan változnak, finomodnak, a kezdeti cél pedig továbbra is a legfontosabb szempont: a robotok beilleszkedjenek a cég takarítási portfóliójába.
„A takarító robotok fejlesztése mellett további területekkel, projektekkel is foglalkozunk: már jóval a COVID előtt elkezdtük az UV-s fertőtlenítő robotok fejlesztését. A járvány alatt a tömegközlekedési járművek takarításban használt UV fertőtlenítő eszközöket készítettünk, és folytattuk a robot fejlesztését. Ez utóbbi hamarosan prototípus fázisba ér. A mesterséges intelligencia nálunk is egyre nagyobb szerepet kap: a robotok autonóm mozgását támogató algoritmusokat állítunk elő”- avat be egy újabb területbe Csathó Csaba.
A kórházakban e megoldás azonnal a világ élvonalába emelné a céget – írja az itmap.hu
Természetesen az ipar 4.0 a B+N-t sem kerülte el. Egy, alapvetően a kétkezi munkára alapozott szolgáltatási területen gyűjtenek adatokat a különböző tevékenységekről. Minden egyes robotról pontosan tudják, hogy hol és mit takarít, így a közeljövő egyik kihívása, hogy ezeket az információkat egységes platformra gyűjtsék. Ezáltal hatékonyabb döntéselőkészítést- és támogatást biztosítanak. A kórházakban e megoldás azonnal a világ élvonalába emelné a céget.
Milyen technológia bújik meg a fejlesztések mögött? A B+N K+F csapat – technikusokkal és villamos-, valamint gépészmérnökökkel együtt – jelenleg közel 20 fős, ebből a szoftverfejlesztési feladatokat négyen végzik. A hardveres és a szoftveres feladatokat egyaránt házon belül oldják meg. A robotok vezérlésére célelektronika készül: a mikrokontrollerek szoftverét C++-ban fejlesztik. A gépekben a mikrokontrollerek mellett egy ARM alapú processzor dolgozik, mely Linuxot futtat, Python és C++ alkalmazásokkal. A robot egy iOS app segítségével irányítható, a kapcsolattartást a gépek és az app között node.js szerver biztosítja. A cégnek jelenleg 78 robotja van, amelyek nagy része 2022 elejétől már terepen dolgozik.
Neurális háló fejlesztésén dolgozik a B+N
„Jelenleg egy neurális háló fejlesztésén dolgozunk, amely támogatja az intelligens akadályfelismerést- és kikerülést, illetve a döntéshozatalt és képfeldolgozást” – mesélt aktuális fejlesztéseikről Zalka Péter.
A takarító robotok saját szenzoraikkal tájékozódnak, amelyekhez az az alkalmazás és framework kapcsolódik, amelyen a térkép felvétele és előállítása történik. „A robottal való térképek készítésének hallatán sokan a hétköznapi értelemben vett térinformatikára gondolnak, mi viszont másfajta problémakörrel szembesülünk: meg kell találnunk, hogy egy robot egy adott környezetben éppen hol tartózkodik. A térkép területekre van osztva, amit a robotnak minél kevesebb átfedéssel kell bejárnia. A robot minden szenzora a világ más-más szeletét látja, ebből kell olyan reprezentációt kialakítani, ami lehetővé teszi a biztonságos térbeli mozgást” – fejtette ki Csathó Csaba.
B+N takarító robot: a tervezéskor szempont volt, hogy beférjen egy átlagos méretű liftbe
„Amikor felmértük a piaci igényeket, nagyon alaposan körbejártuk a gyakorlati megvalósítás kérdéskörét. Ilyen szempont – többek között – a méret: a mi robotunk kisebb a piacon lévő hasonló termékeknél. A tervezéskor figyelembe vettük, hogy beférjen egy átlagos méretű liftbe, vagy, hogy egy ember elegendő legyen a mozgatásához. Vagy: egy kórházban az a lényeg, hogy a gép elférjen a 2,5 méter széles folyosón. Az, hogy hol mekkora emberi interakcióra van szükség, függ a terület jellegétől és méreteitől: az előző példánál maradva egy kórházban a takarító mindig együtt halad a robottal, közösen végzik a takarítást. Egy repülőtér zárt indulási oldala viszont már teljesen más terep, az ilyen hatalmas területeken szabadabban lehet engedni a robotokat” – ecsetelte Zalka Péter.
A takarító robotok piacán kevés cég található. A jelentősebbek világviszonylatban: egy észak-amerikai és egy német startup mellett csupán három takarítógép-gyártó, és két kínai gyár található. A legnagyobbak közül az egyik vállalat nemrég ünnepelte 5.000. robotjának elkészültét, melyből 1.200-at egy projekt keretében alkalmaznak.