A B+N Referencia Zrt. 2021 őszén adta át a Budapesti Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikum elegáns színekbe öltözött termét az iskola diákjainak. A társaság által felújított tanterem minden szempontból megfelel a 21. század követelményeinek. A közelmúltban pedig egy kreatív projekttel folytatódott az együttműködés.
A több éves sikeres együttműködés „2.0” projektjének keretében a B+N és az iskola ez év májusában pályázatot írt ki a diákok részére, hogy ők maguk dolgozzanak ki koncepciót egy tanteremre.
A kezdeményezés felkeltette a tanulóifjúság lelkesedését, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a felhívásra 12 pályamű érkezett. Az összes beérkezett anyag – és azok prezentációja – nagyon magas szakmai színvonalú, átgondolt volt. A csapatok a design-tól az anyaghasználatig, a részletes költségvetéstől a munka kivitelezéséig komolyan átgondolt koncepciókat tettek le az asztalra.
„Ez a csapatnév már foglalt” pályázatát valósítja meg a B+N Referencia Zrt.
Ahogy mondani szokás: az iskola vezetéséből, a diákokból és a B+N Referencia Zrt. stábjából álló zsűri nehéz helyzetben volt. Szűk többséggel az „Ez a csapatnév már foglalt” névvel induló pályázat győzött. Az Ő koncepciójuk kerül megvalósításra a B+N Referencia Zrt. kivitelezésélben. A pályázat – a csapatnévadáshoz hasonló – magas fokú kreativitást mutat: nem mindennapi, esztétikus szín- és anyaghasználatú, a fenntarthatóságot is figyelembe vevő anyag készült.
Nyári gyakorlat a B+N-nél
A cég és az iskola között régóta jó kapcsolat áll fenn. Számos közös szakmai programot szerveztek, az iskola több diákja a B+N-nél végzi nyári gyakorlatát. Ők a cég építkezésein segítenek a költségvetések összeállításában, a projektek előkészítésében.
A társaság támogatja a végzett diákokat, ezen felül a közelmúltban 1 millió forintot adományozott kéziszerszámok beszerzésére és gyakorlati képzésre.