A B+N Referencia Zrt. alkalmazottainak száma ezzel a tranzakcióval túllépi a 10 ezer főt – mondta Kis-Szölgyémi Ferenc, vezérigazgató.
A B+N Referencia Zrt. nemzetközi terjeszkedésbe kezdett. Az ISS csoporttól vásárolt üzletrészeket több országban.
Az 1901-ben, Koppenhágában alapított ISS csoport a világ egyik legnagyobb, nemzetközi létesítményüzemeltető szolgáltatója. Csaknem 400 ezer munkatársával – a piac meghatározó szereplőjeként – ügyfelek ezreit szolgálja ki világszinten. A csoport 2018-ban jelentette be, hogy stratégiai céljai elérése érdekében 13 országban el kívánja adni üzletrészeit, – beleértve a jelenlegi tranzakció tárgyát képező operációkat is – annak érdekében, hogy a fő piacaira koncentrálhasson.
A kelet-közép-európai ISS vállalatok eladása ennek a folyamatnak a része. A régió négy meghatározó leányvállalata összesen évi 70 millió eurós árbevételt ér el, közel 4 ezer alkalmazottat foglalkoztatva. Fő profilja a takarítás, műszaki üzemeltetés, catering és biztonsági szolgáltatások.
Kis-Szölgyémi Ferenc: az FM iparág volumen alapon működik
„A facility management iparág volumen alapon működik: a méret növekedésével nő a költséghatékonyság, a nagyobb bázis mozgatásához nem kell jelentősen növelni az adminisztrációs hátteret. Ezért a nagy volumen versenyelőnyt jelent a kisebb szereplőkhöz képest. A B+N Referencia Zrt. alkalmazottainak száma ezzel a tranzakcióval túllépi a 10 ezer főt”- mondta Kis-Szölgyémi Ferenc, a B+N Referencia Zrt. vezérigazgatója.
Hozzátette: „A mi tőkénk a kékgalléros bázisunk. Mivel Európa kékgalléros munkavállalói alapvetően a közép-kelet-európai régióból származnak, meggyőződésem, hogy a jelentős régiós munkaerőbázis a nyugat-európai versenyképességünket is javítja. Ezt a versenyelőnyünket a jövőben kihasználva, ebbe az irányba is építkezünk majd.”
Piacvezető Magyarországon a B+N
A B+N Referencia Zrt piacra lépésével az ISS megrendelői biztosak lehetnek benne, hogy megmaradnak, sőt továbbfejlődnek az eddigi magas színvonalú szolgáltatások a facility management teljes portfóliójában.
A vállalat piacvezető Magyarországon a létesítményüzemeltetés területén. 20 éves tapasztalattal és szaktudással rendelkezik, több szakterületen ISO minősítés alapján dolgozik. Hazai ügyfelei között megtalálhatók a nagyvállalati és üzleti szféra kiemelkedő szereplői. A tulajdonjog az aláírás után azonnal átszáll a B+N-re, kivéve a magyarországi leányvállalatot, ahol szükség van a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyására. Ez várhatóan 1 hónap alatt megtörténik.
A B+N Referencia Zrt. társadalmi missziójának tartja, hogy a felhívja a figyelmet a takarítói munka fontosságára, harcol annak elismeréséért, hiszen Magyarországon 4 100 takarító munkatárssal dolgozik. A kétkezi munka megbecsülése a vállalat alapértéke Ennek jegyében 2020-ban elindította „Vedd észre” című kampányát – írta a napi.hu.