Ez nem egy új kardioedzés előírása, hanem egy takarító napi rutinja. Hiába azonban a kemény fizikai munka ezt a szakmát sokan lenézik.
Miközben megindult az aggódás, hogy a bezártság hoz majd némi plusz felesleget, a takarítókat ez a probléma nemigen fogja érinteni. Nem maradhatnak otthon, ugyanúgy, mint eddig, akár 2-3 órát is utaznak azért, hogy a munkájukat elvégezzék.
Ezt a feladatot nem csak a fizetésért vállalják. Ahogy az egészségügyi dolgozók, ők is úgy gondolják, hogy amit elvégeznek, az egy nagyon fontos munka. Már az is, ha tisztaságot teremtenek – mások munkahelyein vagy közintézményekben. A koronavírus megjelenésével azonban még ennél is többet tesznek értünk, a takarítás mellett a fertőtlenítést is vállalják. A társadalmi megbecsülés azonban még mindig olyan csekély irányukba, hogy egy különleges kezdeményezés indult az érdekükben.
Elengedhetetlen a takarítók munkája
– Tavaly óta terveztük, hogy elindítunk egy társadalmi érzékenyítő kampányt, ami arra világít rá, hogy a takarítók a munkájukat szinte láthatatlanul végzik, holott a társadalmunk működéséhez elengedhetetlen, amit tesznek. – mondja Kis-Szölgyémi Ferenc a vállalat vezérigazgatója.
– Hosszú hónapokig folytak az előkészületek, és mire készen lettünk, hazánkat is elérte a COVID-19 fertőzés. De ha valamikor, akkor ma százszorosan igaz, hogy a társadalmi megbecsülés az itthon dolgozó 45 ezer hivatásos takarítónak is jár.
Mi 4100 takarítót foglalkoztatunk, akik ma is helyt állnak a közlekedési eszközök, kórházak, és a rengeteg irodaház takarításával. A társadalom többsége a tisztaságot természetesnek veszi, de az ezt megteremtő embereket nem becsüli meg. A „Vedd észre” kampányunkkal szeretnénk megmutatni, hogy másképp is lehet.
Ez kőkemény fizikai munka, te bírnád?
Bár a tévhit az, hogy bárki lehet takarító, de aki nem bírja a munka fizikai részét, vagy nem megbízható ember – az ezt a testet is igénybe vevő, bizalmi állást nem kaphatja meg. Egy óra porszívózás vagy söprés 276 kcal, egy óra ablaktisztítás 279 kcal, egy óra felmosás 359 kcal, egy óra súlyemelés pedig 505 kcal. Hogy mi a súlyemelés? Mondjuk a napi 80-150 kg szemét vagy a vizes vödör cipelése.
Ezek a feladatok persze váltakoznak – és némi pihenővel nyolc órára elosztva kell elvégezni úgy, hogy a műszak végére minden feladat készen legyen, minden helyiség ragyogjon. A napi munka most még extra fertőtlenítéssel is jár, a kilincseket, a fogantyúkat, de még a korlátot is vírusmentesíteni kell. Épp ezért elkeserítő, hogy a társadalom semmibe veszi a takarítókat, csak akkor szólnak hozzájuk, ha valami mégis elmaradt, a dicséret nagyon kevés.
– Annyira megszoktuk a körülöttünk levő rendet és tisztaságot, hogy azt egyszerűen adottságnak tekintjük, de nem vesszük észre azt, aki ezt megteremtette. – veti fel Kókai Erika, a B+N marketing igazgatója. – Azt gondoljuk, hogy az emberek hozzáállása csak azért közönyös, mert soha senki nem hívta fel a figyelmet arra, hogy értékeljük azt a munkát, amit a takarítók értünk végeznek. Felelősségünk tenni ennek a foglalkozásnak a megbecsüléséért, hiszen, ha ez így marad, hamarosan nem lesz, aki kitakarítja az országot.
Forrás: femina.hu